Szajna-parti hangulat

Szabadságon vagyok. Ülök a forró nyár vêgi, szeptemberi estén a Szinva-parti város közkedvelt kávézójának a teraszán. Este 8 óra lassan és még mindig pokoli hőség van. Bemegyek jeges kâvét rendelni a pultnál, miközben kedves ismerŏst, baráti párt pillantok meg. Nem zavarom meg őket, hiszen ez az Ő közös estéjük, csak odaintek egy hello-t az arccal felém forduló férjnek. Megrendelem a jeges karamell ízű kávémat, vanília fagylalttal, tejszinhabbal a tetején. Igazi kalória bomba. Vissza kimegyek a teraszra, ott legalább mozog a levegő. Miközben várok az italomra, előttem az utcán mindkét irányban elhalad egy-egy villamos.

Jóleső érzés péntek este látni, hogy mégiscsak van élet ebben a városban. Nekem most minden jólesik. Egyszerűen a puszta érzés, hogy vagyok és élvezem a jól megérdemelt szabadságomat. Elsŏ az évben! A levegő még mindig fullasztó. Jönnek-mennek a  fiatalok az utcán, majd egy fiatal kisgyermekes pár megy el előttem. A gyermek egy 2 éves körüli kislány "hercegnő-ruhában". Angyalian édes. Észrevette, hogy észrevettem és mosolyogva követem a tekintetemmel. Ő szándékosan büszkén pózolgat, és lépeget a hercegnői ruhában, amiből a szülők mit sem sejtenek. Ez csak a mi kettőnk titka, a cinkos összemosolygás. Végül a kislány kezét fogò apuka mégis észreveszi, hiszen a kislány még mindig felém fordul. Az apuka büszkén mosolyog. Mindezek a pillanatok csak pár percet múlattak az időből, és a kedves fiatal pincérlány megérkezik a jeges, karamellás kávémmal. Élvezem kezem között a hűvös kávéspoharat, és lassan kavargatom a benne lévő szívószállal a pohár alján lévő jégdarabokat majd lassan szürcsölgetem a kávémat. 

A fiatalok jönnek-mennek az utcán. Szemben a Libri könyvesbolt, ahová még nem volt módom nyitvatartási időben benézni, de az elkövetkezendő napokban mindenképpen begyűjtök egy-két szépirodalmat. Már szinte elveszek ebben az esti karamellás ìzű, álmodozós nyugalomban, amikor egyszercsak egy hajlott hátú öregúr halad el előttem. Fehér ingben, szövet nadrágban, a fején kalap, s hirtelen először hátulról látva azt hittem nadrágtarto van rajta. Különös "figura" Azok a pántok a vállán egy tangoharmonikát tartanak a mellkasán. Az öregúr a közeli padra telepszik le, a villamos sínek mellé, a Frei kávézó közvetlen közelében. Érdeklődve várom a folytatást..

A baráti pár kijön a kávêzóból,  megâllnak előttem, örömmel köszöntjük egymást. Cinefest-re mennek, de még van idő. A hölgyek bemutatkozunk egymásnak, hiszen személyesen még nem volt szerencsénk. Hellyel kínálom a barátaimat. Csevegünk, rövid az idő, de sok a kérdés. Zsuzsa kedves hangja szinte kacag a levegőben. Dől belőlünk a szó,  élmények, vágyak, álmok, tervek...gyerekek, család. Sok a közös érdeklődés, kellemes a társaság. Hirtelen úgy érzem, ezer éve ismerjük egymást, és régi-új barátaimmal örülünk a viszontlátásnak. Menniük kell, elköszönnek, minden jòt kívánunk egymásnak. Kortyolgatom a maradék jeges kávémat. A harmonikás öregúr mintha csak erre a pillanatra várt volna, rázendít egy nótára Pedig nem is felém fordul, csak ùgy "elvan" magában a padon. Újra egy villamos halad el, igy nem tudom "kivenni" a harmonika dallamát. A villamos csilingelve, zörögve távolodik, a harmonika hangja felerősödik es hallatszik a "Francia tangó" dallama, s engem a muzsika  pillanatok alatt Párizsba röpít, a szerelmek és romantika városába, a Szinva mellől a Szajna partjára. 

Sétálok ott ezen a forró, késő nyári estében a  Champs Élysées sugárúton a hömpölygő tömegben a Diadalív irányába, majd vissza a Notre Dame és Eiffel torony felé, aztán leülök a  Szajna alsó rakpartján egy pohár pezsgővel a kezemben, lábamat a folyóba lógatva élvezem a hűs vizet és bámulom a közeli hídon ölelkező szerelmes párokat. A vállamat végigsimítja a hűs szellő. A muzsika elhalkul és én felébredek az "időutazásomból". A kávém már rég elfogyott, a muzsikás sincs már ott, ên is hazafelé indulok. Gondolatban hálával adózom a sorsnak, hogy ez valójában is megtörtént régen. Még pár percre megállok a Szinva partján, pár fotót készítek.  Elhagyva a belváros zaját már csak az út mentén parkoló taxi autók fényei és a még távolabbi két tornyú templom fényei látszanak. 

Lassan sétálok hazafelé és dúdolom a francia muzsika dallamát....

Karászi Edit

Miskolc, 2024.Szeptember 7.

Szajna-pati hangulat

Ha majd egyszer...

Ha majd egyszer …

Ha majd egyszer elhagyom Torquay-t, sírni fog a lelkem. Hiányozni fog minden, amiben ezen a gyönyörű helyen részem volt.

De addig …

…még gyűjtöm az emlékeket: a sétákat a parton, a tenger sós illatát, a csendben hullámzó vizet, ahogyan kisodorja az algák tömkelegét a partra és az algaszőnyeg zöldre színezi a partmenti homokot.

Megőrzöm a napfelkeltéket, ahogyan a kora reggeli pirkadó égbolton lassan, de egyre erősebben áttörnek a vörös napsugarak. Először lágyan, gyöngéden, mint egy hajnali ölelés, majd egyre erősebben törnek elő a felhők mögül, miközben a vöröslő fények kacagva megcsillannak a végtelen tenger felszínén, elemi erővel törnek elő egyre élesebben, s a vörös napkorong narancs színűvé változik, míg végül teljes fényével beragyogja a mindenséget. Emlékezni fogok minden egyes napfelkeltére.

De emlékezni fogok a napnyugtákra is, ahogyan a lemenő nap sugarai bevilágítják a part menti fehér házakat, s fényük ezüstösen csillog vissza a házak ablakairól, majd az egyre jobban lenyugvó nap lágy fényei narancssárgára változtatják az ezüstös színeket, melyek látványa örökre beleégett a retinámba.

Emlékezni fogok a kora reggeli fürdőzőkre a parton, akik bármilyen hideg is a víz, bátran megmártóznak és úsznak egyet, majd frissen, üdén a partra érve megtörölköznek, felöltöznek és csapatokba verődve, csevegés közben elfogyasztják a reggeli teájukat. A kisgyermekek és a fiatalok vidám nevetésére a  késő délutáni vízparton, a sirályok vijjogására és a nyári estéken kéz a kézben sétáló szerelmespárokra, az öbölben ringatózó jachtokra és vitorlásokra,  a távoli motorcsónakok berregő hangjára, s ahogyan fehér barázdát húznak maguk után a víz felszínén, míg egyik parttól a másikig érnek. Az öbölben ringatózó jachtokra és vitorlásokra.

Magammal viszem majd ezeket az emlékeket a távoli hazámba, és elmondom a Bükk hegység fáinak, szikláinak. De hazamegyek majd a távoli szülőfalumba is, leülök a szőke Tisza partjára, és csöndesen mesélni fogok neki.

Elmondom majd neki, hogy „a lányod hazatért”. Elmondom majd neki, mennyire végtelenül hálás vagyok azért, hogy abból a Tisza menti kis faluból, a nehéz, de szép gyerekkoromból „nagy utat tettem meg” idáig.  Elmondom majd neki, hogy amíg itt voltam, mennyit gondoltam az édesanyámra: a kedves mosolyára, a karcsú, törékeny termetére, a dolgos kezeire, arra a sok jó szóra, amit tőle kaptam egész életében. A pünkösdi rózsáira a ház előtt a kiskertben.  Elmondom majd sírva a szőke Tiszának, hogy idekint, ezen a gyönyörű helyen oly sokszor volt honvágyam, habár tudtam jól, ha végre hazamegyek, már semmi sem lesz a régi.  Belesírom majd a könnyeimet a Tiszába, mert eszembe fognak jutni az itteni emlékek is,  azt, hogy milyen hamar elszalad ez a gyönyörű élet. 

Elmondom majd neki, hogy amikor megérkeztem Torquay-ba, s kiléptem az állomás épületéből, megpillantottam a tengert, majd a parton végigsétálva tovább folytattam az utamat a Babbacombe Road-on, fel a Warberries-be egy állásinterjúra. 

Mesélek majd az itteni erdőkről is, a fákról, a virágokról. Az avart sűrű páfrány borítja, a fák törzseit vastag moha és borostyán öleli körbe.  Annyira csodálatos az erdőben járni, mintha egy tündérmesében volnék. Talán élnek is ott tündérek és koboldok. Különösen tavasszal csodaszép, májusban főleg, amikor „blue bell season” van. Az avar telis-tele kék virágokkal, és fehéren virágzó tengernyi medvehagymával.  Én csak csöndesen lépdelek, és hallgatom az erdő hangját, a szellő suttogását, a madarak énekét.  

Elmondom majd a történetemet a kedvenc kicsi parkomról Chelstonban, a közepén a tökéletes, a két szélén pedig a tökéletlen fáival, (olyanok, mint mi, emberek), s ahogyan a késő délutáni nap fényétől hosszan elnyújtózó árnyékot vetítenek a zöld pázsitra.  Mesélni fogok Cockington falu több száz éves nádfedeles házairól, az arborétum különleges fáiról, a domb tetején lévő kicsike templomról, a rózsakertről, és a park túlsó szélén lévő két kis tavat körbe vevő csodaszép azálea bokrokról, magnólia fákról, és rododendronokról, valamint a közeli nádas rétről, melyet egy csöndesen csörgedező kis patak szel hosszába. Sőt, mesélni fogok a sövényekkel körülhatárolt üdezöld devoni dombokról.

A Grand Hotelről, ami számomra nagyon különleges!

Mesélni fogok a csillagfényes, teliholdas éjszakákról is. A teliholdnak valami különleges bája és varázsa van. A tenger csöndes, a víz szinte nem is hullámzik. A tükörsima vízfelszínt bevilágítja a holdfény, a fehér csónakok és vitorlások méltóságteljesen pihennek az öbölben míg én a Grand Hotel előtt a víz szélén ülve csöndben bámulok a messzeségbe és filozofálgatva elgondolkodom az élet értelmén, keresem a helyem a világban, de rájövök, hogy semmit sem kell keresnem,  mert  minden a helyén van, beleértve engem is.

Itt és most is, amikor ezeket a gondolatokat és érzéseket leírom.

Torquay,

2024.05.19. (Pünkösd Vasárnap)