Jóleső érzés péntek este látni, hogy mégiscsak van élet ebben a városban. Nekem most minden jólesik. Egyszerűen a puszta érzés, hogy vagyok és élvezem a jól megérdemelt szabadságomat. Elsŏ az évben! A levegő még mindig fullasztó. Jönnek-mennek a fiatalok az utcán, majd egy fiatal kisgyermekes pár megy el előttem. A gyermek egy 2 éves körüli kislány "hercegnő-ruhában". Angyalian édes. Észrevette, hogy észrevettem és mosolyogva követem a tekintetemmel. Ő szándékosan büszkén pózolgat, és lépeget a hercegnői ruhában, amiből a szülők mit sem sejtenek. Ez csak a mi kettőnk titka, a cinkos összemosolygás. Végül a kislány kezét fogò apuka mégis észreveszi, hiszen a kislány még mindig felém fordul. Az apuka büszkén mosolyog. Mindezek a pillanatok csak pár percet múlattak az időből, és a kedves fiatal pincérlány megérkezik a jeges, karamellás kávémmal. Élvezem kezem között a hűvös kávéspoharat, és lassan kavargatom a benne lévő szívószállal a pohár alján lévő jégdarabokat majd lassan szürcsölgetem a kávémat.
A fiatalok jönnek-mennek az utcán. Szemben a Libri könyvesbolt, ahová még nem volt módom nyitvatartási időben benézni, de az elkövetkezendő napokban mindenképpen begyűjtök egy-két szépirodalmat. Már szinte elveszek ebben az esti karamellás ìzű, álmodozós nyugalomban, amikor egyszercsak egy hajlott hátú öregúr halad el előttem. Fehér ingben, szövet nadrágban, a fején kalap, s hirtelen először hátulról látva azt hittem nadrágtarto van rajta. Különös "figura" Azok a pántok a vállán egy tangoharmonikát tartanak a mellkasán. Az öregúr a közeli padra telepszik le, a villamos sínek mellé, a Frei kávézó közvetlen közelében. Érdeklődve várom a folytatást..
A baráti pár kijön a kávêzóból, megâllnak előttem, örömmel köszöntjük egymást. Cinefest-re mennek, de még van idő. A hölgyek bemutatkozunk egymásnak, hiszen személyesen még nem volt szerencsénk. Hellyel kínálom a barátaimat. Csevegünk, rövid az idő, de sok a kérdés. Zsuzsa kedves hangja szinte kacag a levegőben. Dől belőlünk a szó, élmények, vágyak, álmok, tervek...gyerekek, család. Sok a közös érdeklődés, kellemes a társaság. Hirtelen úgy érzem, ezer éve ismerjük egymást, és régi-új barátaimmal örülünk a viszontlátásnak. Menniük kell, elköszönnek, minden jòt kívánunk egymásnak. Kortyolgatom a maradék jeges kávémat. A harmonikás öregúr mintha csak erre a pillanatra várt volna, rázendít egy nótára Pedig nem is felém fordul, csak ùgy "elvan" magában a padon. Újra egy villamos halad el, igy nem tudom "kivenni" a harmonika dallamát. A villamos csilingelve, zörögve távolodik, a harmonika hangja felerősödik es hallatszik a "Francia tangó" dallama, s engem a muzsika pillanatok alatt Párizsba röpít, a szerelmek és romantika városába, a Szinva mellől a Szajna partjára.
Sétálok ott ezen a forró, késő nyári estében a Champs Élysées sugárúton a hömpölygő tömegben a Diadalív irányába, majd vissza a Notre Dame és Eiffel torony felé, aztán leülök a Szajna alsó rakpartján egy pohár pezsgővel a kezemben, lábamat a folyóba lógatva élvezem a hűs vizet és bámulom a közeli hídon ölelkező szerelmes párokat. A vállamat végigsimítja a hűs szellő. A muzsika elhalkul és én felébredek az "időutazásomból". A kávém már rég elfogyott, a muzsikás sincs már ott, ên is hazafelé indulok. Gondolatban hálával adózom a sorsnak, hogy ez valójában is megtörtént régen. Még pár percre megállok a Szinva partján, pár fotót készítek. Elhagyva a belváros zaját már csak az út mentén parkoló taxi autók fényei és a még távolabbi két tornyú templom fényei látszanak.
Lassan sétálok hazafelé és dúdolom a francia muzsika dallamát....
Karászi Edit
Miskolc, 2024.Szeptember 7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése