Ki is a Mikulás?

 

Bizonyára mindenkinek megvan a maga Mikulás-sztorija, amit gyerekként vagy szülőként, vagy akár már mindkettőként átélt.
A gyerekeim között hat év van. A "nagyobbik" a bátyus. A "kisebbik" a zöldszemű, tündérlány.

Amikor a fiam kisiskolás volt, és már gyönyörű szépen tudott írni, egy kis faluban laktunk, nagyváros közelében. Mindenki ismert szinte mindenkit. Volt egy aranyos postás néni. Tudjátok, ott bent az ablaknál, a hivatalban, aki átveszi a leveleket...meg a csomagokat, na meg a pénzt is. Meg van úgy, hogy ő fizet. Főleg az időseknek. 

A kisfiam tényleg azt hitte, hogy a Mikulás csak a Lappföldön él, és lehet neki bátran írni levelet, mert meg is fogja kapni. Az igaz, hogy Joulupukkinak lehet küldeni oda a távolba kívánságlistát, de volt egy nagyon gyors, kézenfekvő megoldás, amit anya talált ki. Biztattam is a fiacskámat bátran: írjon bele minden kívánságát a levélkébe. Főleg ha odaadjuk a postás néninek, tuti meg fogja kapni a Mikulás. Az én kisfiam megírta a levélkét, betette a borítékba, leragasztotta, majd elmentünk a postahivatalba, és  beadtuk az ablakon, egyenesen a postás Erzsike néni kezébe. Még jó, hogy a fiam ki nem találta, dobjuk be a postaládába, mert akkor jön a levélgyűjtős postaautó, és elviszi úgy, mint a szél!

Így viszont a postás néni garancia volt arra, hogy a Mikulás meg is kapja a levelet.  Másnap - amíg a fiam iskolában volt - rohantam vissza a postára, és elkértem a „nénitől” a levelet, aki mosolyogva visszaadta. Na, ezzel a részével már végeztem. Ez után léptem a képbe a Mikulás helyett én, mentem vásárolni. Mindig valamilyen kisautó kellett,a fiam  imádta gyűjteni a Forma 1-es autókat, matchboxokat, de bármennyire is bővült a „Forma1-es istálló”, az autók a polcon mindig szépen felsorakoztatva várakoztak a rajtra.

Hogy hogyan is jött rá a fiam a turpisságra, már magam sem emlékszem, talán mikor már elég nagy volt, elárultuk neki, tulajdonképpen ez az apa és anya akciója.  Szegényke kicsit csalódott volt, de túlélte .

(Emlékszem nekem is eléggé nagy csalódás volt, amikor megtudtam, hogy Mikulás nincs is, mert a csizmámba a csomagot - meg a virgácsot - édesanyám pakolta. A „karácsonyfát meg a Jézuska hozza történetre” is fény derült, amikor egyszer csak megkért anyukánk, hogy segítsünk feldíszíteni a fát.) 

A lányom esete kicsit érdekesebb volt. Zöldszeműm kis "nyüzsgő-mozgó" lányka volt már kicsi korában is.Mindig készített valami  kedves kis ajándékot a Mikulásnak, ahogy az oviban is tanulták. Rajzolt valamit, vagy kis télapót készített tejfölös dobozból meg piros krepp papírból, a szakállát meg vattából. Tiszta „izgi” volt egész este, mikor jön már végre a Miku és kipakolta a neki szánt ajándékot a folyosóra. A kicsi csizmácskáját mindig szépen megmosta, és fényesre törölgette.    

De ha már kipakolta az ajándékot, azt „valakinek” onnan el is kellett ám tüntetni, úgy, hogy közben becsempészni a lányom tiszta csizmácskájába is azt, amit meg a Mikulás hozott.  Még jó, hogy volt a háznak vagy három bejárata. Egy a hátsó teraszról, amit télikertnek használtunk, egy a főbejárat, egy pedig a garázs felőli. 

Mennyit vesződtem az ajándékok dugdosásával a folyosón, hogy a papírcsörgést meg ne hallja a lányom, miközben apával mesét néztek a közeli nappaliban. Ha kimentem, mindig jött utánam, hogy hol vagyok, mit csinálok. Közben ki-kinézett a folyosóra, hogy járt-e már a Mikulás - mert hogy ő hangokat hallott.  „Ne légy már türelmetlen te gyerek” - hümmögtem magamban, - „ülj meg szépen odabent” – gondoltam olyankor. Az apja persze igyekezett lefoglalni valamivel a TV előtt. 

Nosza, villámgyorsan összekapkodtam az eldugdosott, előre becsomagolt  cuccokat - "My little pony” -t vagy sütibabát – utóbbinak fincsi vaníliás illatú volt a szoknyácskája, és bele lehetett fordítani a szoknyába a babát, amitől úgy nézett ki, mint egy kuglóf -, majd a hátsó bejáraton kiszöktem a lakásból. Bejöttem elől a folyosóra, gyorsan kicseréltem az ajándékokat, az ajtót gyorsan halkan bezártam, hangosan kopogtattam háromszor, majd rohantam előre a garázs felé, ahonnan végül is a "mosdóban" kötöttem ki . (Ja a Mikulás ajándékát meg a garázsban rejtettem el egy polcon) 

-"Anya-anya hol vagy? - kiabált a lányom - képzeld, hallottam, hogy kopogott, meg itt ment el, még láttam a csizmáját is a sarkon. -  Én meg jöttem elő gyanútlanul.  -Tényleeeg? - Nini, valóban! – Csodálkoztam el az ajándékok láttán. Volt ám nagy öröm ez utánJ . A fiamat - aki akkoriban már mindent tudott, amit tudni lehetett a Mikulásról - persze megkértük, hogy tartsa meg a titkot,  nehogy elárulja a kistesójának, hogy mi történik.

Így ment ez évről évre. Mígnem egyszer csak jött a Mikulás helyett a lebukás! A garázsban elrejtett Mikulás-ajándékot ugyanis legutóbb ott felejtettem tavaszig, ahová rejtettem, …és megtaláltuk, amikor közösen szedtük elő a kisbiciklit…..:) 
 

A lányomban akkor foszlottak szerte a Mikulásról szőtt álmai....

K.E.

Miskolc, 2009. December 5.